Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Timothy Keller

Timothy J. Keller ( Pennsylvánia, 1950,szeptember 23. -) amerikai keresztyén író, előadó és a Redeemer Presbiteriánus Gyülekezet alapító lelkésze, New Yorkban.  Ő írta a The Reason for God: Belief in an Age of Skepticism (magyarul Hit és kételkedés. Meggyőző érvek Isten mellett, a Harmat-Koinónia gondozásában jelent meg), amely több díjat is kapott újságoktól.

Keller Lehigh Valleyban nőtt fel. Alapképzését a Bucknell Egyetemen fejezte be 1972-ben, majd a Gordon-Conwell Teológiai Szemináriumon szerezte meg mesteri címét, 1975-ben, s végül a Westminster Teológiai Szemináriumon kapta meg a doktori címét 1981-ben.Keresztyénné akkor lett, amikor a Bucknell egyetemen találkozott az Intervarsity keresztyén közösséggel, amelynek később munkatársa is lett. Az Amerikai Presbiteriánus Egyház kihelyezte Virginiába, ahol kilenc évet szolgált, miközben ő volt az egyházban a belmisszióért felelős igazgató. A Westminster Teológiai Szeminárium-on is szolgált, ahol jelenleg helyettes professzor gyakorlati teológiában.

 

Rendezés: